Szponzorált tartalom
Ritka az olyan ember, aki élete során nem szorult fogorvosi kezelésre. Esetükben mind a megfelelő szájápolás, mind a genetika közrejátszik. Azonban a többség legalább átesett már egy-egy tömésen vagy egyéb beavatkozáson. Az esztétikus fogtömés által azonban már szinte láthatatlan lesz a végeredmény, hiszen olyan anyagokat használhatunk, amelyek természetes hatást keltenek. A Hegedűs Dental nem csak arra fordít nagy gondot, hogy fájdalmak nélkül biztosítsa a fogtömést, hanem arra is, hogy mindezt a legkorszerűbb anyagokkal tegye! A fogszínű tömés lehetővé teszi, hogy az egykori amalgámmal szemben, természetes látványt nyújthasson a kezelt fog.Ugyan a régi ezüstszínű anyag is tartósnak mondható, manapság már szerencsére nem használják, és nem csak amiatt, mert nem esztétikus! Ha tartasz a fogorvostól, akkor a legjobb tanács, amit adhatunk, hogy egyszer látogass el egy magánrendelésre, ahol minden szempontból a megfelelő hozzáállást tapasztalhatod, majd ezután biztosan nem fogsz többé megijedni és rettegni, ha újból kezeltetni kell valamelyik fogadat! A Hegedűs Dentalnál minden adott ahhoz, hogy a páciensek pozitív tapasztalatokkal távozhassanak és persze esztétikus fogtöméssel, ha épp erre kellett sort keríteni a rendelőben!