Uncategorized

A mi cégünk csapatépítőjének története.

csapatépítő programok

csapatépítő programok

A mi cégünk nem túl nagy, mindösszesen 32-en dolgozunk együtt, ebből 3 fő a vezetőség, 4 fő menedzser és 25-en a gyár területén tevékenykedünk. A munkánkra jellemző a monotonitás, a rutinszerűség, ugyanakkor, ha probléma lép fel, elvárják tőlünk, hogy önállóan kezdjük meg az intézkedést. Ez egyfajta rendszerben való gondolkodást követel meg minden munkavállalótól, és eddig egészen jól is ment. Aztán történt egy kis átszervezés, menedzser váltás és a teljesítmény visszaesett. A vezetőség nem tudta ezt mire vélni, így felkért egy tanácsadó céget, hogy elemezze a helyzetet.

A helyszíni felmérés során kiderült, hogy a probléma forrása az emberi viselkedés, mily meglepő… Munkaszervezési változtatásokon kívül azt is tanácsolták a vezetőségnek, hogy szervezzenek egy teljes cégre kiterjedő fejtágítást, jobban mondva tréninget, melynek során a cég összes dolgozója számára világossá teszik a célokat, a víziót, a napi operatív munkaszervezésre is használható megoldási javaslatokat tesznek. A vezetőség felkért egy rendezvényszervező céget, a BalatonPro-t, hogy szervezzenek meg egy 2 napos csapatépítő tréninget a cég összes dolgozója számára. A BalatonPro egy siófoki székhelyű vitorlás bérbeadással foglalkozó cég, akik csapatépítő programok szervezésével is  foglalkozik. Rendelkeznek kapcsolatokkal a közeli szállodákban, így rajtuk keresztül könnyedén lehet konferenciatermet foglalni. (tovább…)

Valentin napra egyedi pólót készíttettem.

lolmarkt.hu

lolmarkt.hu

A párommal másfél éve járunk. Korábban nem nagyon ünnepeltem a Valentin napot (persze azért pár szóval, esetleg egy kis aprósággal megemlékeztünk róla). De mivel vele ezt először, ha véletlenül is, de különlegesen éltük meg, ezért most is szeretnék neki valamivel kedveskedni.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi legyen ez. A lányok ugye nem adnak virágot. A csoki szerintem nagyon sablonos és amúgy is törekszünk az egészséges életmódra. Na de akkor milyen lehetőség van még? Egy plüss maci? Na ahhoz már túl öregek vagyunk szerintem. Ilyen tépelődés közben kezdtem el az interneten böngészgetni, hátha beleakadok valami frappáns ötletbe.

Hála a jó égnek, így is történt. Egyik tök jó haverom osztotta meg a közösségi média oldalán a következő weboldalt, ahol egyedi pólót készíttetett a kedvesének: lolmarkt.hu.

Nem volt vesztegetni való időm, gyorsan fel is mentem a lolmarkt.hu oldalra. Látom, hogy minden félére van lehetőség: férfi, női és gyerek póló, pulcsi és szájmaszk is van. A különböző témák szerint is lehet keresgélni. Vannak tipikus egyedi pólós alkalmak, mint a lány-, vagy a legénybúcsú, az egyes ünnepek, az alkoholos mémek, a filmes poénok és mindenféle feliratok. Nekem ezek közül most a páros tematikájú lehetőségek az érdekesebbek. Át is nézegettem őket. Nagyon tetszett a player#1 és a player#2 minta, mert mi is szoktunk együtt játszani. De a só és bors rajzok is nagyon frappánsak, ráadásul a páromnak az a szakmája, hogy szakács. Frappánsak a Bonnie és Clyde, illetve a Szépség és a Szörnyeteg pólók is. (tovább…)

Eladó cégek hirdetései érdeklik? Itt megtalálja őket!

eladó cégek hirdetései

eladó cégek hirdetései

Egy használt holmi, teszem azt bútor vagy autó megvásárlása is lutri valamilyen szinten, de vannak módszerek, hogy ki tudjuk szűrni azokat a lehetőségeket, amelyek valóban meg tudnak felelni az elvárásainknak. Egy vállalkozás megvásárlása már sokkal nagyobb volumenű dolog, ezért is érdemes kellő időt és energiát fektetni bele, hogy megtalálhassuk az igazit! Az Uzletresz.com/hu weboldalon részletesen kereshet eladó cégek hirdetései között, ahol erre külön oldal áll rendelkezésre. A weboldal célzottan olyan információkat sorakoztat fel az eladásra kínált cégekkel kapcsolatban, amelyek meghatározóak abban az esetben, ha a vásárlási szándék kapcsán már vannak kiforrott elképzelések. Az eladó cégek hirdetései között szűrve kereshetünk, akár régióra, akár főtevékenységet illetően, de ugyanez igaz az árra is. Ha megadott összeg áll rendelkezésünkre, akkor érdemes a vételárra szűrni, ahol könnyebben rábukkanhatunk azokra a cégekre, amelyek megvásárlását megengedhetjük magunknak. Ha pedig szeretnénk alaposan utánajárni, hogy milyen teendők akadnak majd az eladó cégek hirdetései alapján talált vállalkozás vásárlásánál, akkor a cégszótár erre tökéletesen alkalmas! Keressen célzottan, egyszerűen és gyorsan a cégértékesítési és tőkebevonási portálon! (tovább…)

Honlap optimalizálás mindenki számára.

honlap optimalizálás

honlap optimalizálást

Honlap optimalizálás

 

Amikor adott egy olyan honlap, egy olyan oldal, mely azért létezik, hogy bevételt generáljon a tulajdonosának, ott nem árt mindent (vagy legalábbis elég sok dolgot) bevetni annak érdekében, hogy az adott honlapot minél többen meg tudják ismerni. A honlap optimalizálással mindezt sikeresen el lehet érni. Hogy Ön hol találkozhat honlap optimalizálással? Nos, például a H-Well Kft. berkein belül! A SEO-ról (Search Engine Optimalization) azt kell tudni, hogy olyan módszerről van szó, (tovább…)

Egy elegáns férfi cipő igényes kínálatban.

elegáns férfi cipő

elegáns férfi cipő

Az alkalmi lábbelikre mindig nagy az igény, hiszen annak ellenére, hogy egyre inkább kerül előtérbe a divatban a kényelem, erre a típusra mindig szükség lesz. Egyébként is van, aki napi szinten alkalmi viseletben jár, elegánsabban öltözködik.

Ha elegáns férfi cipő az, amit keresel, akkor érdemes körülnézni online a különféle webshopok kínálatában is! Sokkal nagyobb a választék és igazán különleges darabokra bukkanhat az ember, ha alaposan utánajár.

Itt egy példa, mert a Hlfshoes.com webáruházban számos lehetőség áll rendelkezésre, eredeti minőségben és többféle stílusban! A makkos cipő újra divat, a loafer más országokban is nagy népszerűségnek örvend annak ellenére, hogy régen nálunk egyfajta sztereotípiát társítottak viselőjéhez. (tovább…)

Kutyatáp válogatott összetevőkkel kis kedvencednek!

kutyatáp

kutyatáp

Aki kisállatot tart, az bizonyára nagy figyelmet szentel arra, hogy az megkaphasson mindent, amire feltétlenül szüksége van. Sokan bele sem gondolnak, hogy bizonyos olcsó minőségű eledelek mennyi haszontalan anyagot tartalmazhatnak, milyen hatással lehetnek az állatra. Káros anyagoktól mentes a kutyatáp 70 százalék hússal, ami biztosítja mindazon összetevőket a kutyák számára, amelyekre azoknak igazán szüksége van a szervezetüknek. A Platinum kutyatáp nem tartalmaz glutént és génmanipulált összetevőket. Ami a leírásban meg van jelölve, mint összetevője, az tényleg megfelel a valóságnak! Ha hosszú, kiegyensúlyozott életet szeretnél kutyusodnak, akkor ezekkel a száraz eledelekkel biztosan nem nyúlhatsz mellé! A másik fontos dolog, amit kiemelnénk, hogy valóban friss húsból készül, minden részlete ellenőrzött. Ugyan vannak genetikai és fajta jellemzőiből adódó betegségek, amelyek szinte elkerülhetetlenek, mégis sokat tehetünk azért, hogy kedvenceink a legjobb minőségben élhessék le életüket. Ebben fontos szempont az is, hogy koruknak megfelelően tápláljuk őket. Egészen kicsi kortól kezdve az idősebb ebeknek is ideális választás a kutyatáp megfelelő változata, amely alkalmazkodik összetevőiben az életkori sajátosságokhoz. (tovább…)

A cirkónium fogpótlás új lehetőségeket kínál!

cirkónium fogpótlás

cirkónium fogpótlás

A foghiány nem csak idős korban okozhat problémát, hiszen előfordul, hogy már maradó foggal rendelkező gyermeknek törik ki a foga vagy kell kihúzni valamilyen okból. Ilyenkor a cirkon fogászat személyre szabottan tud segítséget nyújtani azokkal az eljárásokkal és anyagokkal, amelyek segítségével a cirkónium fogpótlás hosszú távon adhatja vissza a páciens önbizalmát. Teljesen mindegy, hogy rágó fogról van szó vagy az elsők valamelyikéről, a foghiány nem csupán esztétikailag lehet zavar, hanem a funkcionalitásából is veszíthet a fogsor. Annak érdekében, hogy ez ne következzen be, a cirkónium fogpótlás a megoldás, mely egy allergiamentes, tökéletesen passzoló pótlás. Fémet nem tartalmaz és egyébként is biokompatibilis, avagy a szervezet nem kezeli idegen anyagként, így sokkal tovább helyt tud állni. Ahhoz, hogy bármilyen pótlást fel tudjanak helyezni, első körben a fogakat kell lecsiszolni. Ez sokszor okoz a későbbiekben problémát, legalábbis a fémkerámia esetében, mely kikezdheti és érzékennyé teheti a lecsiszolt fogakat. Ez nem történhet meg a cirkónium fogpótlás esetén, amely nem vezeti a hőt. A pontos illeszkedés által pedig valóban hosszú időn keresztül tud tökéletesen funkcionálni a pótlás, melyet a Hegedűs Dental biztosít! (tovább…)

Futómű beállítás a KGYD Autószervizben.

futómű beállítás

futómű beállítás

Az utak minősége, pontosabban azok állapota és még az időjárási viszonyok is felelősek lehetnek azért, hogyha az autó futóműve károsodik. A hazai útminőséget figyelembe véve, bizonyos időnként muszáj javításokat végezni. A futómű beállítás Dunaújváros esetében a KGYD Autószerviz által elérhető. A szerviz 3D futómű beállítást biztosít ügyfelei számára, akik jó kezekben tudhatják autóikat. Több jele is van annak, hogy javításra szorul a futómű. Amikor például egyenetlenül kopik a gumiabroncs vagy ha azt észleli a sofőr, hogy az autó erősen húz valamelyik irányba, vagy ha esetleg nehéz a kormányzás. Ezek mind annak a jelei, hogy meghibásodott a futómű. Ez egy veszélyes dolog, mindenképpen javíttatni kell! Az autószerviz korszerű gépparkkal rendelkezik, semmilyen hiba nem maradhat rejtve náluk. Az ellenőrzést és a javítást mind rájuk bízhatja. Olykor előfordul, hogy már valahol megtörtént a futómű beállítás, de helytelenül. Ez a vezetés minőségét is befolyásolja és az autó bizonyos alkatrészei is nagyobb terhelésnek van kitéve ebben az esetben. Ezért még mielőtt baleset történne, vagy bármilyen meghibásodás, érdemes szakemberhez fordulni. A futómű beállítás elvégzésében az autószerviz segít, kedvező árak mellett! (tovább…)

Jó ügyvéd cégének ügyintézésherz, képviselethez.

ügyvéd

ügyvéd

A cégeknek szinte állandó jelleggel szüksége lehet szakértőre, aki jogi képviseletet nyújt, tanácsokat ad. Már egy egyszerű szerződés kapcsán is érdemes ügyvédet fogadni. Ugyanakkor eseti megbízásokat is vállal dr Bodó Gergely nyíregyházi ügyvéd, akinek szakterületei közé tartozik a cégjog és ingatlanjog! A különféle okiratok és egyéb dokumentációk kiállítása szintén igényel hozzáértést. Az ilyen esetekben is bizalommal kérhetünk segítséget az ügyvédtől. Amikor valaki céget alapít, az nem kevés papírmunkával jár. Egy laikus nehezen igazodna ki a különböző teendőkben, illetve azok mivoltában. Emiatt is szerencsés ezeket a feladatokat ügyvédre bízni, aki kellő hozzáértéssel végzi el a különféle lépéseket annak érdekében, hogy minden hivatalos és hiteles lehessen. Már az is problémát okozhat, hogy milyen cégforma mellett érdemes dönteni, hiszen ez sem mindegy. Az ügyvéd Nyíregyháza és Debrecen városokban tud rendelkezésre állni a jelenlegi és leendő ügyfelek részére, akik teljes bizalommal kereshetik fel a különböző ügyek intézésével kapcsolatosan. Amennyiben adótanácsadásra lenne szüksége, dr Bodó Gergely ügyvédi irodája készséggel vállalja ezeket a feladatokat is. Ilyenkor mindig egyedi esetekről van szó, tehát a legjobb, amit tenni lehet, ha olyasvalakire bízzuk a vizsgálatot és az ügyintézést, akinek van benne tapasztalata. (tovább…)

Póló pároknak izgalmas kínálatból.

póló pároknak

póló pároknak

A fiatalság belülről fakad és ahhoz, hogy megőrizhessük nem árt, ha kellő humorérzékkel rendelkezünk. Néhány poénos tárgy a lakásban vagy egy vicces ruhadarab is hozzájárulhat ahhoz, hogy mosolyra fakadjunk, még ha különösebb okunk nincs is rá. A póló pároknak a https://www.bastard.hu/polok-paroknak/ webáruházban számos ilyen kategóriájú terméket találhatunk, hiszen kitűzők, hátizsákok és póló pároknak is megtalálható. Nem feltétlenül hétköznapi viseletként kell gondolni rájuk. Humoros meglepetés lehet a kedvesednek egy páros póló, ami kifejezetten alkalmas akár évfordulós ajándéknak is, hacsak nem valami nagyban gondolkozol. Kedves és személyes ajándék egyszerre, hiszen egy újabb közös dolog lehet, ami titeket érint. Nevezhetjük szerelmes pólóknak is, de nem éppen egy egymást kiegészítő, félbetört szívet kell elképzelni, ha azt mondjuk, hogy póló pároknak. Felbukkannak rajtuk ugyanis népszerű filmek szereplői. A friss házasoknak szintén ajánljuk figyelmébe ezeket a lehetőségeket, hiszen kifejezetten ezzel a felirattal rendelkező pólóval is tud szolgálni a kínálat. Női és férfi darabok többféle méretben rendelkezésre állnak. Ha különleges ajándékban gondolkozol, akkor felejtsd el a parfümöket, mert ha a kedvesed is legalább annyira veszi a poénokat, mint Te, akkor itt megtalálhatod azt az ajándékot, amivel telibe találhatsz: póló pároknak! (tovább…)

Egzotikus utazások szervezetten, kerékpárral.

egzotikus utazások

egzotikus utazások

Ha megszállottan szeretsz bringázni és valami izgalmas utazási lehetőséget keresel, akkor érdemes lehet körüljárni a Helian NaTour Utazási Iroda nyújtotta megoldásokat! A kínálatukban szereplő ajánlatok kapcsán számos ország közül választhatsz, hogy hol is szeretnél leginkább kikapcsolódni kerékpáros túrák vonatkozásában. Az olcsó egzotikus utazások lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy meghatározott, ám profin szervezett túraútvonalon járhasd be akár barátaiddal vagy a családoddal a különböző kultúrák kínálta látnivalókat. A természet közelségén van a hangsúly, ugyanakkor a történelmi, kulturális megtekinteni valóban jócskán bővelkedik a program. Ennek köszönhetően egy jól megszervezett, túravezető által lebonyolított program sorozaton vehetsz részt. Az egzotikus utazások esetében a repülőjáratok nincsenek finanszírozva, viszont a szállás, a helyi idegenvezető és a transzfer, valamint egyéb autós utazások mind benne vannak az árban. Számos ország közül választhatsz, melyek mind más és más lehetőségeket tartogatnak magukban. Amennyiben kíváncsi vagy a részletekre is az egzotikus utazásokkal kapcsolatosan, akkor látogass el az utazási iroda egzotikus utazások oldalára és hasonlítsd össze bátran, hogy melyik ország melyik program ajánlata lenne a Te elképzeléseidnek leginkább megfelelő! (tovább…)

Az utángyártott tonerek előnyei.

utángyártott tonerek

utángyártott tonerek

A toner elengedhetetlen része a nyomtatóknak. Segítségével kerülhet sor a színes vagy fekete-fehér nyomtatásra. Az eredeti termékek esetében kiváló minőséget kaphatunk, ám nem éppen olcsón. Ott vannak még az utángyártott tonerek, amelyek ugyanazt a célt szolgálják, ám alacsonyabb áron. Nyilván némi különbség van a kettő között, azonban nem árt számításba venni az utóbbi előnyeit is. Legfőképpen azt, hogy olcsóbb, de mivel a Recopy.hu webshop kizárólag jól bevált gyártóktól rendel, ezért akik náluk vásárolnak biztosak lehetnek benne, hogy megbízható minőséget vettek! Az utángyártott tonerek, a kompatibilis és az újratöltöttek között is van különbség. Érdemes utánajárni a témának és egyben a lehetőségeknek, mert jóval olcsóbban is megúszhatod a tonerekkel kapcsolatos kiadásokat, mint azt reméled. Első soron vedd figyelembe, hogy mik is az elvárások, illetve mérd fel azokat a részeket a nyomtatás kapcsán, ahol szerinted gazdaságosabb is lehetnél. A webshop többféle terméket biztosít, számos irodaszer szerepel a kínálatukban. Amellett, hogy ezeket a termékeket kedvező árak mellett értékesítik, hasznos tanácsokat is tudnak adni azzal kapcsolatban, hogy hol lehet spórolni és mi az, amin nem érdemes.  Az utángyártott tonerek is kiváló megoldást jelenthetnek, ha megfelelő helyről szerzed be őket, ebben pedig ők partnerek! (tovább…)

A függönykarnis fontos része a lakberendezésnek.

függönykarnis

függönykarnis

Az apró részletekben rejlik a titok, ha szeretnénk praktikus és egyben igényes dizájnt kialakítani otthonunkban. A kiegészítők nagy jelentőséggel bírnak, ezért nem szabad elsiklani felettük. Az Anrodiszlec.hu webshopban függönykarnis akció érhető el, mely számos változatban öleli fel a különféle stílusú karnisokat. Amellett, hogy megjelenésükben is változatos a kínálat, a típus szempontjából is bőségesen akad miből válogatni! Van ugyebár a függönysín és a függönykarnis, melyek könnyedén igazíthatók a szoba stílusához. A függöny típusától függően, hogy sötétítő vagy fényáteresztő, érdemes az anyagok súlyát is figyelembe venni a választásnál. Ugyan kellőképp strapabíró, nem éppen nagyáruházi minőséget képviselnek a webáruház termékei, mégis fontos szempont a súly. Olykor igencsak nagy mennyiségű anyagot használnak fel egy-egy függöny elkészítéséhez. Érdemes alapos méréseket végezni a vásárlás előtt, ezzel együtt lakberendezési szemszögből sem mindegy az például, hogy milyen hosszú karnisra esik a választás. Attól függően, hogyan szeretnénk keretezni általuk az ablakot, a függönykarnis segítség lehet ebben. Egyfajta keretet ad az ablak a karnis, ráadásul a színe, anyaga és a díszítő végek stílusa is számít az összkép kialakításánál. (tovább…)

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás