Szegedi rokonoktól kaptam tippet jó műszaki áruházra.

Szponzorált tartalom

bestmarkt hu

bestmarkt hu

Ugyan én vidéken élek a családommal már egy jó ideje, de mi eredetileg Szegedről és annak környékéről származunk. A mai napig sokat járunk vissza oda, én magam is nagyon szeretem a várost. Már csak azért is, mert sokkal több a lehetőség, mint itt a falunk környékén, ahol élünk. Félreértés ne essék, nagyon szeretek vidéken lenni. Itt mindig minden csöndes, az embernek kicsit lassabban telnek a napjai, mint egy városinak, de jó értelemben. Azonban nyilván vannak olyan helyzetek, amikor előnyösebb például Szegeden lakni. Így volt ez nemrég, amikor karácsony közeledtével kitaláltam egy nagyon jó műszaki cikket ajándéknak a férjemnek, de meg voltam lőve, honnan is lehetne beszerezni.

Mikor egy alkalommal elutaztam a rokonokhoz, hogy, hogy nem, szóba került ez a dolog, és én elmondtam a problémámat. A nagybátyám és a felesége is rögtön rávágta, hogy ők rendszeresen a bestmarkt hu oldalán vásárolnak, és még sosem kellett csalódniuk az általuk forgalmazott termékekben. Ráadásul emellett szerintük elég jutányos áron is hozzá lehet jutni ahhoz, amit az ember szeretne. Úgy döntöttem, hogy amint hazaérek, és a férjem elmegy otthonról, meg is nézem magamnak azt az oldalt, amiről a rokonaim meséltek, hiszen egy próbát mindenképp megér.

Szerencsére amikor visszaértem a látogatásról, a férjem nem találtam otthon, így meg is tudtam kezdeni az internetes expedíciómat a karácsonyi ajándék után. Mivel nemrég elromlott a laptopja, és kell neki a munkájához, kézenfekvő volt, hogy az legyen az ajándéka. Beírtam a bestmarkt oldalát, és rögtön ki is adta a kereső. Meglepődtem, mert a termékek nagyon széles tárházát árulják itt, így aztán mindenki meg tudja szerintem azt találni, amit szeretne. Nekem sem volt egyszerű dolgom, mert laptopból is aztán a bőség zavara van. Szerencsére a weboldal bal oldalán van egy szűrő, amin egy kicsit le lehet szűkíteni a keresési találatokat, és a saját ízlésünkre specializálni esetemben a kidobott laptopokat.

Miután nem keveset nézelődtem, ár – érték alapján egy Lenovo Thinkbook-ra esett a választásom. Tudom, hogy a férjem szereti ezt a márkát, így reméltem, hogy nem nagyon nyúlok mellé. Nem volt más hátra, mint hogy megrendeljem a laptopot. Előtte kicsit szerettem volna utánajárni a kiszállítás menetének, amit meg is találtam. A csomagokat 3 futárszolgálat kézbesíti, a GLS, a Royal Futár Hungária és a FOXPOST. Ez utóbbinak nagyon örültem, mert mindig mindent FOXPOST-tal szoktam rendelni és eddig nem volt velük semmi gondom. Amin meglepődtem, az az volt, hogy erről az oldalról nem csak rendelni lehet, még láttam állásajánlatok fület is! Szerintem biztos jó munkahely lehet a bestmarkt hu, már csak az oldalon tapasztalt professzionális dolgok miatt is, például ilyen a széles termékkínálat és a részletes tájékoztatás is.

Mindezeken felül a vállalatnak még szervize is van, ahol csak garanciális ügyintézés folyik. Ez azt jelenti, hogy csak a náluk vásárolt dolgokat tudják átvenni javításra. Ehhez mindenképp kell, hogy maga a termék és a hozzá tartozó kellékek hiánytalanul meglegyenek, valamint jó, ha megvan a termék eredeti csomagolása is. Kell még a számla és a garanciajegy másolata is. Ki kell tölteni egy jegyzőkönyvet fogyasztói panaszról, amit a bestmarkt hu-ról lehet letölteni.

Szerencsére az általam rendelt termék hiánytalanul és gyorsan megérkezett, a férjem pedig nagyon örült a hasznos karácsonyi ajándéknak. Meg is köszöntem a szegedi rokonoknak, hogy milyen jó tippet adtak nekem.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás